Otthon született gyerekek IX. találkozója



Kedves Ti!
Közeledik április 7-e, az Otthonszülés Napja. Ebből az alkalomból minden évben közös programot igyekszünk kitalálni, lehetőleg olyat, ahol minél többetekkel tudunk találkozni és Ti is fölfrissíthetitek a várandósság idején létrejött ismeretségeiteket. Szeretnénk látni a cseperedő gyerekeket, a testvéreket, Titeket!
Az idei találkozó, az Otthon született gyerekek IX. találkozója 2010. április 10-én, 10-től 2-ig, a Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központban (H-1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 21. Tel.: +36-1 395-65-37 +36 1 395-65-27, www.csilleberciszabadido.hu/)lesz.
Aki tömegközlekedési eszközzell jön, a Moszkva térről a 90-es busszal közelítheti meg a helyet. A Csillebérc, Gyermekvasút nevű megállónál kell leszállni, és ott már látni is fogjátok a szabadidőközpont tábláját és bejáratát. Autóval a Moszkva tér- Krisztina krt., Alkotás utca felől: Nagyenyed utcánál jobbra, tovább az Istenhegyi útra (az Orbán téren át jobbra folytatódik az Istenhegyi út) a Költő utcáig, abba kicsit jobbra kell behajtani, onnan olyan 300 m-nyire megint jobbra a Diána utcába, onnan pár száz méternyire lesz az Eötvös utca, azon kb. két km-t kell menni, de aztán már a Konkoly Thege út, azon kb. 6-700 m-t kell menni a célig. Ha a kapun bejöttök, végig ki lesz táblázva az útvonal. A találkozó a Rogers iskola mögött lévő füves részen, vagy rossz idő esetén a szintén ott található sportcsarnokban lesz. Tervezünk pikniket, ehhez jó lenne, ha hoznátok enni-innivalót, amit megoszthattok a többiekkel (asztalokat kapunk). A hulladékok szelektív gyűjtése idén is megoldott, eddig is mindig olyan szép állapotban hagytuk ott a helyet, mint ahogy találtuk, jó lenne, ha most is így lenne. Viszont kérjük szépen, hogy aki autóval van és meg tudja oldani, a keletkezett vegyes hulladékból vigyen haza, mert ott csak a szelektív hulladékot tudjuk elhelyezni! Köszönjük. Egy helyi sajátosság: a rét, ahol leszünk, nagyon szép, nyugodt, de elég sok hely van, ahova a gyerekek elcsámboroghatnak, mivel ahhoz túl nagy, hogy körbe tudjuk keríteni. Ezért mindenki nagyon vigyázzon az apróságokra! Ugyanígy vigyázni kell a kapunál is, ahol bejöttök, mert nincs külön járda a gyalogosoknak, és szoktak ott jönni autók.
Idén koncertet adnak nekünk páran, otthon szült zenészek, mindannyiunk örömére, valamint az én (Geréb Á.) anyukám 85. születésnapjára meg az én Jakabom 18. születésnapjára. A koncert a már említett sportcsarnokban lesz, a műsor pedig klasszikus művekből fog állni. Azok a gyerekek, akiket érdekel, nincsenek kizárva (a zenészeinknek is ott lesznek a gyerekeik).
Több mint valószínű, hogy a találkozóra végre megjelenik Marsden Wagner könyve, szeretnénk árulni ott. Csak ezt a könyvet visszük ki, ha valaki még szeretne valamit, jelezze előre!
Egy kérés a helyiektől: mivel 14-órakor pontban egy másik rendezvény kezdődik a sportcsarnokban, legkésőbb fél 2-ig el kell hagynunk a termet. Ha ne adj' Isten rossz idő lenne, akkor emiatt fél 2-kor befejeződik a találkozó, de ha jó az idő, kinn még maradhat, akinek jólesik.
Közérdekű téma: vásároltunk egy jó drága, de jó, szokásunkhoz híven nem ultrahanggal működő, ezennel kölcsönözhető, otthonra elvihető CTG-készüléket – nagyon jól beválik, sokaknak egyetlen lehetősége a háborítatlan várakozásra, másoknak kényelmi szempont csupán. Nem szeretnénk senkit terhelni azzal, hogy kölcsönzési díjat fizessen naponta, amikor amúgy is elég nehéz sokaknak kivárni, mire a baba becsomagol odabenn, így azt kérjük, hogy aki úgy gondolja, hogy jó ötlet volt venni a CTG-t és módja van rá, utaljon erre a célra az Alternatal Alapítványnak (számlaszám: 11701004-20215433)! Jó lenne, ha közleményben odaírnátok: CTG. Köszönjük!
Március 26-tól indul előre láthatólag a koldokzsinor.blog.hu. Fontos arra a célra, hogy amikor szükséges, gyorsan és széles körben tudjunk információkat közölni. Hogy elérjük vele a célunkat, az kell, hogy érdeklődés legyen, ahhoz pedig az, hogy folyamatosan frissüljön, Ebben sokat tudnátok segíteni! Bárki, aki a blogra érdemes, szüléssel-otthonszüléssel kapcsolatos cikket, linket, egyebet talál magyarul, küldje nekünk! Ha angolul van, küldje, de küldjön vele egy rövid, magyar összefoglalót is hozzá! És képeket, amiket szabad a blogra tenni. A bloghoz tartozó e-mail-cím (ide kell küldeni minden anyagot):
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
. Köszönjük!
MOST CSAK E-MAIL MEGY, HA TUDTOK OLYAT, AKINEK NINCS E-MAIL-JE ÉS ILLETÉKES, KÉRÜNK BENNETEKET, SZÓLJATOK NEKIK!!!!!
És végül, amit mindig kérünk: minden változást jelezzetek, ami az elérhetőségeteket illeti! És azt is, ha esetleg nem szeretnétek tőlünk többé leveleket kapni.
Várunk Titeket, gyertek minél többen!
Szeretettel: a Napvilág Születésház összes munkatársa